Rendezvényszervezés

Horváth Boglárka

rendezvénymenedzser

Egészen kiskorom óta vonz a rendezvényszervezői pálya. Iskoláimat, munkáimat mindig tudatosan választottam e cél érdekében. Az egyetemet Budapesten a Corvinus Egyetem turizmus és vendéglátás szakán kezdtem. Tanulmányaim mellett kezdetben hostessként dolgoztam, így volt alkalmam betekintést nyerni a rendezvények háttérmunkálataiba. Úgy gondoltam, hogy az ott szerzett tapasztalatokat valódi munkakörülmények között is képes lennék hasznosítani, így pályáztam meg a Silhouette gyakornoki pozícióját. Amikor megtudtam, hogy a cégnél dolgozhatom, egyszerre fogott el izgalom és félelem. Egyrészt nagyon vártam, hogy élesben megtapasztalhassam, milyen feladatokkal kell megküzdenie egy rendezvényszervezőnek, másrészt viszont tudtam, hogy számomra teljesen új kihívások várnak rám.

A szakmai gyakorlatom igazán eseménydúsan kezdődött. Akkor csöppentem a cég életébe, amikor a csapat egy igazán nagyszabású gazdasági konferenciát szervezett rendkívül rövid időtartam alatt, így az alapok elsajátítása élesben történt. Azóta számos rendezvény lebonyolításában vettem részt, kezdve a Mikulás ünnepségektől a nagyszabású céges rendezvényeken át, a fontos gazdasági konferenciákig színes a paletta. Minden helyszínen, minden alkalommal új tapasztalatokat szerezhettem. Úgy gondolom, hogy egy ilyen fiatalos, innovatív csapat tagjaként a jövőben is rengeteget tanulhatok.

Kapcsolat

Kapcsolat

Elérhetőségek

Silhouette Consulting Kft.
Cím: 1026 Budapest, Bimbó út 117.
E-mail: uh.oh1582612248lis@t1582612248neve1582612248
Telefon: +36 70 670 8807

Karrier

Betölthető pozíciók

Jelenleg nincs szabad pozíció.

Gyakornoki munka

Nappali tagozatos főiskolai vagy egyetemi hallgatók jelentkezését várjuk.  Csapatunk szívesen fogad lelkes, kitartó hallgatókat, akik nem riadnak meg a kihívásoktól.

Jelentkezéseket az uh.oh1582612248lis@e1582612248ciffo1582612248 e-mail címen fogadjuk.


Kapcsolat

Impresszum | GDPR Adatvédelmi nyilatkozat

Copyright 2019 Silhouette Consulting Kft. Minden jog fenntartva.